Texte traduit
Texte originel
A Pók utcai lakótelep egyik kedvelt utcájában ELADÓ egy 80 négyzetméteres, teljesen felújított, erkélyes lakás!
A 3. emeleti lakás felújítása során nem csak a nyílászárókat, de elektromos háózatát is korszerűsítették, valamint klíma is beszerelésre került a nappaliban.
A lakásban található egy beépített szekrényes előszoba, tágas konyha, napsütötte, erkélyes nappali, ahol az étkező is helyet kapott, egy szülői háló, két félszoba, egy fürdő és egy külön mosdó is.
A lakáshoz tartozik egy 4 négyzetméteres erkély is, ahonnan élvezhetjük a zöldövezeti környék nyugalmát.
Nyílászárói műanyag thermo üvegesek.
A szobákban laminált parketta, a vizes helyiségekben és a közlekedőben pedig járólap burkolat található.
Környékről:
Közelben minden olyan szolgáltatás megtalálható amire szüksége lehet a mindennapokban (kisebb/nagyobb élelmiszer boltok, piac, éttermek, gyógyszertárak és a Csillagcenter bevásárlóközpont). Gyerekes családoknak nagyon ideális hiszen játszóterek, Óvoda, Iskola, Egyetem van a közelben.
Tömegközlekedés szempontjából is tökéletes hiszen pár perc sétára található számos buszmegálló, illetve a H5-ös hév.
Ha pedig kikapcsolódásra vágyik pár perc sétatávra elérhető a Duna part, ahol számos lehetőség van kikapcsolódni, sétálni, szórakozni.
PARKOLÁS A HÁZ ELŐTT ÉS KÖRNYÉKÉN INGYENES.
Finanszírozás:
Banki finanszírozással is megvásárolható, melyben irodánk ingyenes tanácsadással áll rendelkezésükre!
VEVŐINK RÉSZÉRE A KÖZVETÍTÉS DÍJTALAN!
A hirdetésben szereplő adatok tájékoztató jellegűek.
3e étage
n/a
Chauffage urbain
Moyen
n/a
n/a
80 mètre carré
n/a
n/a
n/a
n/a
Trouvez la maison, l'appartement, garage, terrain de vos rêves, á la localité de votre choix.
Le Immobilier.hu est le membre du Groupe Immobilier.
Immobiliers á vendre en Hongrie - Immobilier.hu © 2026 Tous droits réservés